Vélemény a Kormány középtávú tudomány-, technológia- és innováció-politikai stratégiájának céljairól és elveiről
2006. november

1. Az anyag változatlanul általánosságokban mozog, és kívánságlista jellegű. Rendkívül kevés a konkrétum, így semmit nem szól arról, hogy a kitűzött szép célok milyen intézkedések nyomán teljesülnének. Az előterjesztés felhívja az érintett minisztereket, hogy "vizsgálják felül a 2286/2004 (XI.17.) Korm. határozatban foglalt feladatok teljesülését, vagy elmaradásának okait, és a szükséges intézkedéseket tegyék meg." Az, hogy a szóbanforgó kormányhatáro-zatból egyetlen lényeges feladat sem valósult meg két év alatt, némileg csökkenti a jelen előterjesztéssel kapcsolatos várakozásokat. Így nem lett bürokrácia-mentesített a pályázati rendszer, nem készült normális szabályozás a kutatóhelyek gazdálkodására, hogy csak néhány - a következő hét év szempontjából nem lényegtelen apróságokat említsek.

2. Az 1. melléklet hemzseg a közhelyektől, sőt: csak attól. Egy-két bájos példa:

"1. A tudománypolitika fő célkitűzései
...
1.3. A nemzeti identitás megőrzése oly módon, hogy az identitás-elemek közül a tudomány által igazolt nyelvi-kulturális tartalom kerüljön előtérbe." Macska legyek, ha tudom, hogy ez mit jelent...

De ez sem akármi:
"Az állami szerepvállalás célja a nemzeti innovációs rendszer (NIR) egészének hatékony működése. A NIR az országon belül azoknak az intézményeknek, vállalkozásoknak és egyéb szervezeteknek, valamint azoknak az erőforrásoknak, szabályoknak, feltételeknek és intézkedéseknek az összessége, amelyek az új tudás és technológia létrehozását, átadását, terjedését és hasznosítását befolyásolják. A gazdaság és a társadalom versenyképessége nem csak a kormány ügye, hanem az egész országé."

Szerintem a kormánynak nem kellene ezt az egész definiálatlan konglomerátumot működtetni. Elegendő lenne néhány normális jogszabályt alkotni, nagy kék ceruzával kihúzva a Pénzügy-minisztérium életidegen és botrányos ötleteit. Néhány tucat jelenlegi jogszabályt pedig át kellene adni az enyészetnek, eredmény­képpen mind a vállalkozásokat, mind a kutató-fejlesztőket megszabadítva a vadul burjánzó értelmetlen bürokráciától. A felesleges szabályzat- és papírgyártás lassan mindenkinek főfoglalkozásává válik.

Más:
"A tiszta alapkutatások az új ismeretek létrehozásán túl a legkorszerűbb módszertanok elter-jesztéséhez és a magyar tudomány nemzetközi csereszabatosságához, egyenértékűségéhez; míg a célzott alapkutatások a technológiai innovációhoz, a fenntarthatósághoz, a társadalmi adaptációhoz járulnak hozzá.
A tudomány hazai művelőinek - diszciplínájuk keretei között - képesnek kell lenniük megér-teni, elsajátítani és közvetíteni a tudomány legújabb eredményeit és új tudományos eredmé-nyekkel gazdagítani azt."
Jelenthetem: a tudomány hazai művelői képesek megérteni a tudomány legújabb eredményeit és azt gazdagítani. Az előző bekezdés értelmét viszont valószínűleg nem képesek megérteni - nem is csoda.

Az 1. mellékletet ennél részletesebben véleményezni nem érdemes.

3. A 2. melléklet

3.1. A 2. melléklet rögtön egy érdekes kérdéssel indít:

"Az Európai Unión belüli különbségek csökkentését szolgálják a Strukturális Alapok forrásai. A források felhasználásának tervezése az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében történik. A K+F és az innováció a Gazdaság­fejlesztési Operatív Program egyik prioritása. E program tervezése a jelen stratégiával összhangban a 2007-2013 tervezési időhorizontra irányul."
Pillanatnyilag nem kristálytiszta, hogy ebben hogyan vehetnek részt a központi régió, így Bu-dapest K+F intézményei, amelyek az országos kapacitás mintegy 70 %-át jelentik. A tervezés az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció, illetve az Országos Területfejlesztési Koncepció el-veire épül. A Strukturális Alapok felhasználásának stratégiai keretdokumentuma a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret (NSRK), a program szintű feladatokat az Operatív Programok tartalmazzák.

3.2. A 2. melléklet fontos része a "Középtávú stratégiai célok" c. fejezet. Az ebben foglaltakkal kapcsolatban legáltalánosabban az "Ugyan miért tennék?!" kérdés tehető fel. Például:

3.2.1. "Cél, hogy a vállalatok magyarországi K+F ráfordítása 2013-ra legalább kétszerese legyen az állami ráfordításoknak, és ezek együttesen haladják meg a GDP 2,1%-át."
Ehhez legalább ötszörösére kellene növelni a jelenlegi vállalati K+F ráfordítást. A K+F nem öncél: a vállalkozások szempontjából a piacrajutás, a piaci részesedés eszköze. Hány olyan hazai vállalat van és mekkora termelési értékkel, amely ki tud jutni a nemzetközi piacra? Hazai piacra nem érdemes fejleszteni! A szűk keresztmetszet nem a K+F, hanem a piacrajutás!

3.2.2. "Jöjjenek létre korszerű nemzetközi tudományszervezési és menedzsment normák sze-rint kialakított, új kutatóintézmények, a világ élvonalába tartozó kutatóegyetemek, amelyek szorosan együttműködnek a vállalatokkal és rugalmasan reagálnak a gazdaság igényeire."
Ez természetesen kívánatos, csak a nemzetközi tapasztalat szerint kell hozzá 50-100 év, ren-geteg kiváló koponya, néhány tízmilliárd dollár, és a siker nem garantált. A pusztába odavá-gott néhány milliárd forintból ilyen nem lesz. Fellegnyaló általánosságok helyett érdemes lenne a valóságból kiindulni, végiggondolva azt, hogy ugyan mihez kezdene Magyarország néhány, valóban az élvonalba tartozó kutatóegyetemmel, mint egy MIT, Harvard, ETH, stb. Mellékesen bármelyik ilyen egyetem éves költségvetése többszörösen meghaladja az egész hazai felső-oktatásét.

3.3. Tévedések elkerülése végett: a kutatási kapacitás kétségtelen elaprózottságának oka nem a kutatók rosszindulata, hanem a hasznosító háttér hiánya. Sok lábon kell állni, és ennek előnyei is vannak: bármilyen feladat kerül elő, mindig lehet találni néhány embert, aki ért hoz-zá, és eléggé gyorsan össze lehet hozni egy projekt-team-et. Koncentrálni persze lehet, ha például egy Ericsson áll az ember mögött és ellátja feladatokkal. Az ilyesmi azonban Magyar-országon nem tipikus (és a következő hét évben nem is lesz az).

3.4. A "4.3. Prioritások" c. fejezet megdobogtatja a szívet. Különösen akkor, ha valaki nem ismeri a 2286/2004 (XI.17.) Korm. határozat végrehajtásának történetét, ahol sokkal egysze-rűbb, két hét alatt fél kézzel megoldható feladatokból sem lett semmi. Aki ismeri - lényegesen szkeptikusabb. Bármelyik szándék­nyilatkozattal kapcsolatban fel lehet tenni a "Pontosan hogyan?!" valamint az "Ugyan miből?!" kezdetű, valószínűleg megválaszolatlanul maradó kér-déseket a magvető tőkétől a kutatók áramlásán keresztül az eredeti magyar termékek nem-zetközi elterjesztéséig.

3.5. Azt mondja a II. prioritás B). pontja: "Ösztönözzük a közfinanszírozású kutatóintézeti há-lózat korszerűsítését, nemzetközi szemlélet és normák alkal­mazásával. Növeljük a mérésre és teljesítményre alapozott finanszírozás arányát a költségvetési források felhasználásában. Cél a teljesítményelv érvényesítése, a hatékonyság és a minőség." Ez is remekül hangzik, csak arról kellene néhány szót szólni, hogyan mérjük a teljesítményt a K+F tevékenység terü-letén. Miután az anyagban is többször leszögezik, hogy a kutatás hosszú távú, előre nem lát-ható kimenetelű tevékenység, pontosan hogyan képzelik a szerzők a teljesítményre alapozott finanszírozást?! A kutatói közösség egészen jól meg tudja ítélni, hogy ki a kiváló kutató, és melyik a gyenge társaság, de ez belső ellenőr lelkületű bürokraták által összegányolt "indiká-torokkal" (1 publikáció költsége, meg 100 m2 alapterületre jutó szabadalmak száma, stb.) bizonyosan nem lehetséges.

3.6. Azt mondja a IV. prioritás B) pontja: "Továbbfejlesztjük a kutatás-fejlesztés finanszírozási szabályrendszerét. Növeljük a feladat-finanszírozás arányát az intézmény-finanszírozással szemben." Könyörgöm: ne fejlesszék tovább - az utóbbi 10 évben csak egyre rosszabb és bürokratikusabb lett! Készüljön végre egy normális szabályrendszer - például, egyrészt folya-matosan a kutatóhelyek és az ipar együttműködését szeretnénk, ugyanakkor a 217-es kor-mányrendelet bünteti az ipari szerződéseket. Nem könnyű ipari feladatot ellátni a kincstári rendszer, a maradvány-zárolás, a közbeszerzés, a bruttó bevétel utáni jelentős befizetési kötelezettség, a most bevezetni tervezett u.n. nettó finanszírozás, és a botrányosan működő, költséges és értelmetlen központosított bérszámfejtés keretei között.

3.7. A IV. prioritás C) pontja: "Továbbfejlesztjük a kutatás-fejlesztési támogatások pályázati rendszereit. Deregulációval segítjük a K+F és a technológiai innováció hatékonyságának fokozását, valamint az akadályozó tényezők kiküszöbölését. A pályázati rendszerek legyenek egységesebbek, egyszerűb­bek, átláthatóbbak (OTKA, KTI Alap, tárcaforrások stb.). Csökkenjen a pályázatok átfutási ideje, szűnjön meg a felesleges adminisztráció." Mindez gyönyörű lenne, csak nyoma sincsen. Még szándékban sem, nemhogy a gyakorlatban! Nem épült ki a pályáztatási infrastruktúra: nincs elektronikus pályázatbeadás, átlátható és nyomon követhető teljesítmény- és pénzügyi elszámolás, a pályáztatók számára nincsenek határidők és kötelezettségek. Szó sincs arról, hogy a pályáztatás - forrástól és pályázatótól függetlenül - egységes rendszerben történjen. Semmiféle fogadókészség nincs arra, hogy a K+F pályázatok feltétel­rendszere a terület sajátosságaihoz alkalmazkodjon, és ne vonatkozzon rá mindaz, ami egyébként a csatornahálózat, termálfürdő és sertéstelep létesí­tésénél talán indokolt is lehetne.

4. Javaslat:

4.1. A kormány-előterjesztésbe be kellene venni egy olyan pontot, bár ezt a koncepciót sze-retjük, meg elküldjük Brüsszelbe és ide-oda, de például 2007. májusára készüljön egy komo-lyan vehető, szakértők - és nem hivatalnokok - által összeállított anyag, amely
- huszadennyi célt tűz maga elé, ám
- mögötte ott vannak azok a jogszabály-tervezetek és pénzügyi források, amelyek ezen célok megvalósításához szükségesek.

4.2. Meg kellene gondolni azt, hogy az innovációban sikeres országok hatalmas high-tech, el-sősorban hadiipari állami projekteket finanszíroznak. Ezek nagy K+F szükségletet generálnak, és reális feladatot biztosítanak a K+F kapacitás jelentős részének. Nem feltétlenül arra gon-dolok, hogy fejlesszünk rakéta-elhárító rendszert vagy szuper-repülőgépet, de egyébként is szükséges nagy állami projekteket - az árvízvédelemtől az e-kormányzaton keresztül a köz-lekedés-fejlesztésig - meg lehetne fogalmazni olyan minőségi igénnyel, hogy "mintegy mellék-termékként" világszínvonalú ötletek és megoldások is keletkezzenek. A jelenlegi pályázati rendszerek - ahol gyakorlatilag a kutatóknak kellene kitalálni, hogy mit tudnak eladni a válla-latok a világpiacon - való­ószínűleg alacsony hatékonyságú zsákutcát jelentenek. Ezt csak erősíti a bürokrácia, a felelősséget elmosó bizottságosdi, és az egyéb körülmények.

Budapest, 2006. december 8.

Inzelt Péter